Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.
Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.
Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
Ő alszik és hüvös, de viselős izzó kehellyel.
Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.
Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
Ezt a falut a hegyek
a markukban tartják.
Szél nyargal a dombokon,
megfésüli a fenyvesek
ázott gyapját.
A csöndön át fölhallatszik
a források elvesző vergődése.
Erdőszagú embert szimatolnak
a kutyák, fáradt lépései
az árván maradt erdők
avar sziszegését hozzák.
Hánykolódik, vergődik
ágyában a patak is, mint
emberben az összeszűkült ér,
egyre vékonyodva.
A hold beszövi sápadt
fénnyel a rétek páráit,
takargatja kövér köd-
dunnákkal.
|
|
12 éve | Szekeres Henriett | 1 hozzászólás
Egy fodor se' lebben
A csöndes tavon;
Csönd van a szivemben,
Nincs dal ajkamon.
Csillagok felettem,
Lenn is csillagok...
És mindent feledtem,
Azt is, ki vagyok.
Feledem, mit türtem,
Hány vihar üzött...
Lengtek már az ürben
Csillagok között.
Ringok csillagfényben
Nesztelen vizen...
Hogy valaha éltem,
Már azt sem hiszem.
S ez lett fontos az Istenek előtt.
Áldottak voltak a titkos erők,
melyek a túlsó partra vittek át,
ahol a lélek elejti magát,
ahol gyógyul a fájó akarat,
ahol bilincsét oldja a tudat,
ahol levedli magányát az Egy,
ahol a Sokba az ember hazamegy,
ahol félelem és vágy megszünik,
ahol az ész nem érzi szárnyait,
ahol a cél leteszi fegyverét,
ahol tárgytalan merengés a lét,
ahol úgy ringunk, mint tücsökzenén,
ahol már puszta közeg az egyén,
ahol én jártam: minden pillanat,
ami csak rávesz, hogy felejtsd magad:
ami, álmodva, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete.
12 éve | Szekeres Henriett | 1 hozzászólás
Ó mennyi csönd van némely alkonyatban,
Mennyi derű és mennyi nyugalom,
A felhők úgy pihennek a magasban,
Mint a bárányok a domboldalon.
Szelíd békesség árad a világra,
Meghalt a harc, a lárma, a panasz,
Kinyílik a búcsú halvány virága,
A nap végső csókjából fakad az.
Az ember nézi az alkonyt, szivében
Szeretne ő is békét és derűt,
És várja, hogy az éj jöjjön sötéten,
Mint gyásza, melyben oly rég elmerült.
E nagy, mély csönd szent közönyében érzi,
Mily idegen már tőle a világ
És a halálra gondol, mely kitépi
Lelkéből vérző gondjai nyilát.
Zsenge fácska voltam,
fenyveserdő árnyán,
mellettem állt néném,
meg hatalmas bátyám,
ők oly nagyok voltak,
szinte égig értek,
nem őket vágták ki,
csak a csemetéket.
Erdő édesanyám
zúgott keservében,
de csak vittek minket
nyikorgó szekéren,
messzire kerültünk,
nagy házak tövébe
zúgó rengetegből,
ember sűrűjébe.
Minket körülálltak,
azután megvettek,
engem egy nagy tágas
hajlékba cipeltek,
ott reám aggattak
sok-sok édességet,
arany hajszálakat,
édes csemegéket.
Mint csillag az égen
annyi csillog rajtam,
mint a hó az erdőn,
fénylik minden gallyam
s jönnek az emberek
piciny csemetéi,
zsibongva, ujjongva
jönnek engem nézni.
Ősz lépeget a lombokon,
talpa vörhenyes sár, agyag,
a boldog zöldre ráragad,
– föld felé hull a homlokom.
Hozzád szeretnék menni most,
jaj, elrontottuk! Nem lehet,
nem volna most már enyhület,
pedig meglásd: kifoszt,
kifoszt így minket az idő.
– Ha ostorát emelte ránk
a rossz világ,
mért nem öleltük reszkető
testünket egybe? Ó, miért
bántottuk egymást még mi is?
Kimondom a nevedben is:
botlott, kitért órák ezek,
jobban szeretnéd, tudom,
ha ujjadat csókolgatnám,
s térítgethetnéd fejem öledből.
Nemcsoda Gusztav írta 1 hete a(z) Saját versek feltöltése fórumtémában:
Komótosan kel fel a Nap csukott szemmel habzsolja a...
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás