Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
12 éve | Szekeres Henriett | 1 hozzászólás
Ó mennyi csönd van némely alkonyatban,
Mennyi derű és mennyi nyugalom,
A felhők úgy pihennek a magasban,
Mint a bárányok a domboldalon.
Szelíd békesség árad a világra,
Meghalt a harc, a lárma, a panasz,
Kinyílik a búcsú halvány virága,
A nap végső csókjából fakad az.
Az ember nézi az alkonyt, szivében
Szeretne ő is békét és derűt,
És várja, hogy az éj jöjjön sötéten,
Mint gyásza, melyben oly rég elmerült.
E nagy, mély csönd szent közönyében érzi,
Mily idegen már tőle a világ
És a halálra gondol, mely kitépi
Lelkéből vérző gondjai nyilát.
Nem tudok megszületni,
már látszik a fejem,
ahogy áttört a burkon,
a vastag egeken,
görnyedek és üvöltök,
örökös embrió,
szívemben félelem van,
húsomban semmi jó,
a fölrepedt tojásban
héjasan és vadul,
szilánk közt megszorulva,
ahogy az ék szorul,
tagjaim összegyűrve,
a szülőutakon
hasít a húsban élő
és közös fájdalom,
a véres alabástrom
edényen át, örök
csúszásban, tapadásban
kiáltok és nyögök,
térdem mellemre zárom,
magamra guggolok,
hurok vagyok magamnak
s fájok, ahogy tudok,
recsegek, török, élek,
pereg a vér, a víz,
úgy fájok önmagamnak
és az anyámnak is.
|
|
12 éve | Szekeres Henriett | 0 hozzászólás
Még rémület fog el, hogy tervezem,
véget vetek a veled való kapcsolatnak,
de megfészkelt bennem a gondolat
és ki fogja költeni tojásait.
A gyönge csőrök szerelmem szétszedik.
Először hűvös érintés aztán élesebb, gyorsabb,
mindig ugyanott, követelőző, ellenállhatatlan
vágy idegeimben: mindentől szabadulni.
Rettegve gondolok eljövendő életemre.
Nem volt senkinek közele édesebb,
sötétbarna ajtók mögött a virrasztás veled –
A végső nap után ujjongó hangzavarra ébredek.
Reggel, ha szemed kinyitod, nézz reám,
és nézz reám este, ha lehunyod,
engem nézz, mikor hó suhog,
mikor nyár érce csörgedez a fán.
Csak engem nézz, egyedül, igazán!
Első és utolsó mozdulatod
engem nézzen, mikor már szó vagyok,
s fut, fut velem világ fölött a szán.
Gyeplőim – napvilágpárhuzamosod –
éj-nap nyakába vetve, ellobog.
Trappol a fény. Árny dobban árny után.
A sötétség, mint földi ustorok.
De nézz utánam, s én visszafordulok,
átkelek újra érted az éjszakán.
Ősz lépeget a lombokon,
talpa vörhenyes sár, agyag,
a boldog zöldre ráragad,
– föld felé hull a homlokom.
Hozzád szeretnék menni most,
jaj, elrontottuk! Nem lehet,
nem volna most már enyhület,
pedig meglásd: kifoszt,
kifoszt így minket az idő.
– Ha ostorát emelte ránk
a rossz világ,
mért nem öleltük reszkető
testünket egybe? Ó, miért
bántottuk egymást még mi is?
Kimondom a nevedben is:
botlott, kitért órák ezek,
jobban szeretnéd, tudom,
ha ujjadat csókolgatnám,
s térítgethetnéd fejem öledből.
és aztán nincs vége,
így megy ez tavasz óta,
ha a Fényesség örök, hát
kegyetlenül örök a nóta.
Már itt hullámzik köröttünk,
s a szárbaszökkentet elviszi
még mielőtt fejét önként lehajtaná,
de a dal fönt fényesen hiszi,
hogy a Föltámadott igéit mormoljuk alá.
S riadtan kérded:
még hány temetésen találkozunk össze,
amíg rám vagy rád kerül a sor?
Tudom mikor átnézel a kandeláber-erdő
nyiladékán, szemedben füstöl a fasor.
Nemcsoda Gusztav írta 3 napja a(z) Saját versek feltöltése fórumtémában:
Komótosan kel fel a Nap csukott szemmel habzsolja a...
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás