Haiku verseket gyűjtő portál indult 3sor néven. Az oldalra mindenki beküldheti a haiku versformába írt klasszikus vagy modern versét. Érdekesség, hogy a többi tag úgy értékeli a verseket, hogy a szerzőjét nem ismeri, így a pontozásban a barátságok nem játszanak szerepet. Ha te is szoktál haikukat írni, érdemes ránézni!

A Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma nekem;
hangod úgy elbüvöl, mint
szerenád a vizen:
dalok komoly varázsa
terül az óceánra,
ragyogva vár a hullám,
a szél megáll az útján:

s fény-láncát húzva elring
a hold a mély felett,
amely úgy szendereg, mint
egy álmodó gyerek:
így hajlik önfeledten
feléd a szomju szellem,
csöndes, nagy odaadásban,
mint vágyó tenger a nyárban.

(Szabó Lőrinc)

Álomba hullt az erdő észrevétlen, 
lombot a levegő mozdítni renyhe
s illatot sem hord, s elhallgat a csendbe 
madár a fán s a béka tó vizében.

A szentjánosbogár, mint szikra, éjen 
s alvókon átlibben a levelekbe
s édes álmok körtáncában kerengve 
lelkem elmerül a csend gyönyörében.

De lám! hirtelen zúgás kél a fákon,
kedves álmokból vissza kell találnom,
komoly hang beszél most hozzám a csendben;

a felriadt lélek figyel a szélben,
mely mint atya szól játszó gyermekéhez, 
figyelmeztet, ideje hazamennem.

Szerző: Vesztergom AndreaFeltöltés dátuma: 2011-09-04Költészet, Versek, Isten VeletekVoltam "Szonettek Hölgye", meglehet,
egy rész belőlem mindig az marad,
megéltem immár harmincnégy telet,
a bizonyságom mégis talpalat.

Rím és ritmus fogságába rejtve:
önként vállalt rabság, szent teher,
az utolsó cseppet is lefejte
a csalódás. A mindent vette el.

Töredezett lírám volt, lefagyott,
de játékaid életre hívtak,
mert azt hittem, mögötte te vagy ott,
színek között lettem végleg színvak.

Nyugat felé, az őszi dombtető
élén a Nap úgy fekszik a haraszton,
mint lázra gyúlt, beteg hercegkisasszony,
vagy kéjbe fáradt, lusta szerető.
                                                  
Kis ideig még ott remeg a képe
hunyó zsarátként a patak szinén;
pár perc - és mint hangját vesztett szirén,
alámerül futó habok ölébe...
                                                            

De állig kopott-zöld párnákba bújva,
arany sugárból sodrott langyos ujja
még utoljára megsimítja arcom.

A virág színe
A szabad sztyeppén
Mily csodás!
Az azúr égbolt
Szivárványa sincs
Oly csodás.
Az értelem,
Ha tiszta,
Oly gyönyörű
A csillogó napfény
Sugara sincs
Gyönyörűbb!
A virág szépségét
A gyökér nedve
Táplálja.
Az értelem szépségét
A gondolat ereje
Táplálja.
A termékeny gyökér
Nem kell hogy
Szép legyen.
A gondolkodó ész
Nem kell hogy
Szép legyen.
A virág csupán
Akkor szép, ha
Kívül szép.
Az értelem csak
Akkor szép, ha

Belül szép.