Fájdalom szőtte az álmom fonalát,
A szerelem tüze éget, de már csupán hamut láttok.
Magányos éjben a szívem sóhaja zeng,
Vágyak tengerében élek, ahol semmi sem leng.
Fakad a szív, az emlékek súlya nyom,
Keresem a boldogságot, de csak nyomát láttom.

Válasz

Búcsú oly fájdalmas még hónapok múltán is.
Egy titkos füzet melyben
Balladák szólnak rólad,
A legelső találkozásunktól.
Szemeidről melyben elvesztem,
Hajadról melyre ha rá süt a nap
Oly gyönyörű,
A tökéletlen arcodról mely álmaim
fő pontja tökéletlen mégis oly gyönyörű álom szép.
Rá döbentem szeretlek,
Te vagy aki miatt boldog vagyok
S aki miatt sírok.
Egy pillantás és máris boldog leszek.

Válasz

Ne menj sehova,maradj még
Ne hagyj egyedül ezzel az elviselhetetlen kínnal
Hiába élem a nagyok életét két kanállal
Nem vezet sehova
Csak egy ponton vissza hozzád
Szívem az szúr ha rád gondolok mert újra és újra esek beléd
Túlnézek rajtad ahogy látom hogy nyúl egy halvány kéz eléd
Sugd meg százszor a fülembe
Akkor is érzem a leheletedbe
Ezért kerülsz te sötét lelkembe ahova már más nem mehet be,csak te oda
Egy kulcs nyitja, viszont a lakat régen elveszett
Ott a homokba
Amit minden percbe újra és újra meleg szemcsék takarnak
De én halálos ágyamon utolsó lehelletemmel is téged akarlak

Válasz

Nem ma volt,hogy kezem a kezedhez tapadt
Megis ugy emlekszem mintha percekkel ezelőtt történt volna, hogy tőled még a szavam is el akadt
Éljek nélküled? Ez a kérdés
De nélküled úgy érzem magam, mint egy takaró, aki alatt senki nem lapul meg a hideg téli estéken
Maradt viszont egy mélység
Egy hatalmas űr a kifeküdt ágyamban ami újra és újra a te alakod veszi fel
Mert az emlékek nem halványulnak
Foltot hagynak a ruhámon aminek sorsa megvan írva
Kidoblak vagy megtartalak
Emiatt vagy a szekrényem legalján amit már nem veszek elő csak ha egyedul vagyok

Válasz

Komótosan kel fel a Nap

csukott szemmel habzsolja a rét harmatát.

Lustán belebámul egy tócsába

s a tócsa feszengve visszabámul

homlokára ránc ül, egy súlyos lábnyom arcába gázol.

Kiszárad, elapad s eltűnik. mintha nem is lett volna soha

félrenézek mint tettem azelőtt sokszor

indulok haza. várnak az örömök.

szavak, papírok, tv, kiskölyök. vasalt öltönyök.

de meglátok valamit a sínek között

Egy virág.

mi ez. én nem kértem ide, mit keres itt, ki hívta?

semmi közöm hozzá. Ha lenne is

értelmem a tegnap éjjel szürkére szívta.

De bámul.

torpanok egy pillanatra, kitépem a földből mintha nem is lett volna

most már Jobb.

Másnapos a vászon, nincs meg az ecsetem.

öklömből kiált, kis letépett virág.

Kegyelem.

Válasz

Az alvilágnak nincsen romantikája
A szívemnek is őssze tört a párja!
A cigi füstje elvakit netalán megvakít
Hisszen ő is mindig eltasszít!

Nem segít már rajtam semmi és senki
Elhanyagolt engem ami nagyon pokoli!
Úgy érzem már nem szerett senki
Mert ő sincsen nekem mint mindenki!

A barátaim elkapnak majd elhagynak
Elrugnak majd el vagy is lekoptattnak!
Az emberek változnak körülöttem
De a szívem őssze tört mindörökre!

Hiányzol nekem drága nagyapám
A szemed az orrod a szád és minden más!
A kicsike szíved nem dobog és nagyon fáj
E-verset is ezért írtam hogy meghalgathasál!


Tóth Enikő

Válasz

Sajnálkozás a kedves elmúlása felett

Esik. Szomorúan nézem az esőt,
Rád gondolok, de késő már.
Álmod csendes és végtelen.
Miért mentél el, és ily hirtelen,
Fájó szívet hátrahagyva?
Álmatlan éjszakák záporként zuhogó
Fájdalmát gyenge testem nem bírja már.

Óh, kegyetlen Sors, szerető szívek kapcsát
Miért egyenként választod el,
Átkozott legyen ki ilyesmit elismer és helyesel,
Ártatlan lélek árnya ha utadba kerül
Gyilkos hálód ha van párja, miért csak egyre hull?
Örömöd tán a szenvedés, mit a másik visel,
Vagy szekered oly telt, hogy ő ott már nem férne el?!


Sors, hatalmad korlátlan
S olykor irgalmatlan,
Tehetetlen az ököl, s a lélek sírásban fullad el,
Ám a kérő szót tán csak meghallhatod,
Végy el engem is, hogy lehessünk újra boldogok,
Hadd repüljek hozzá villámszárnyakon:
Kiált le az égből, hallom, már rohanok,
S ha őt újra látom, Sors, irgalmatlanságod
nálam megbocsájtatott!

1963 október, Muzsla

Egy falumbeli idős néninek a párja elvesztésekor írtam. Maga mondta el nekem fájdalmát, bánatát. 15 éves voltam.

Válasz

Vihar előtt, után

Sötétül az erdő, borul az ég,
Nyári délutánon vihart szül a lég
Kaszás paraszt, fáradt ló,
Elindul haza, hogy a vihar bosszút állva
Mezőn őket ne találja.
A tomboló szél előtt arany kalász térdre dől,
A tücsök sem hegedül, üregének mélyén ül.

A távolból mennydörgés hallatszik,
őt testvéri a villámok kísérik,
Tüzet gyújtva cikázva lecsapnak
Ember s állat életet oltanak.
Százéves volt tán a tölgy, mely előtte most a föld
Mélyére hajolva, megtépázva,
Koronájától elválva, bús koldus módjára
Megalázva térdre hull.
Természetnek magasztos csodája
Öntestvéred keze sújt halálra!

1964, Muzsla

Válasz

Hold titok

Hold térségnek bűvös határa
Érzed-e magad még most is biztonságban,
Hogy titkaid, melyet évezredek óta
Emberi szem előtt fedetlenül hagyva is
Titkok maradtak, azok-e lesznek még?
Apollo rakéták hátukon hordozva
Már embert repítenek feléd a magasba,
S mire féltő titkod borítani tudnád
Emberek azokat magukénak tudják.

1970 nyara

Válasz

Mindannyian...

Mindannyian tárgyak vagyunk,
Miket az élet felhasznál, majd felél.
Nekünk szabadság az álmunk,
De rabságban élünk, már mindenki fél.

Mindannyian bábok vagyunk,
Miket az élet von, rángat dróton.
Egyenruháinkban indulunk,
Harcra készen, át a városokon.

Mindannyian katonák vagyunk,
Miket az élet felállított a sakktáblán.
Mostan elbukunk, vagy maradunk,
Egyedül vágunk neki, néz minket a Sátán.

Mindannyian parasztok vagyunk,
Miket az élet elpusztít, odadob Neki.
Markában égünk, sikongatunk,
Ezt a kínt nem éli túl egyikünk sem, senki.


További verseim: http://www.szaasz.eoldal.hu

Válasz