Komótosan kel fel a Nap

csukott szemmel habzsolja a rét harmatát.

Lustán belebámul egy tócsába

s a tócsa feszengve visszabámul

homlokára ránc ül, egy súlyos lábnyom arcába gázol.

Kiszárad, elapad s eltűnik. mintha nem is lett volna soha

félrenézek mint tettem azelőtt sokszor

indulok haza. várnak az örömök.

szavak, papírok, tv, kiskölyök. vasalt öltönyök.

de meglátok valamit a sínek között

Egy virág.

mi ez. én nem kértem ide, mit keres itt, ki hívta?

semmi közöm hozzá. Ha lenne is

értelmem a tegnap éjjel szürkére szívta.

De bámul.

torpanok egy pillanatra, kitépem a földből mintha nem is lett volna

most már Jobb.

Másnapos a vászon, nincs meg az ecsetem.

öklömből kiált, kis letépett virág.

Kegyelem.

Válasz

Az alvilágnak nincsen romantikája
A szívemnek is őssze tört a párja!
A cigi füstje elvakit netalán megvakít
Hisszen ő is mindig eltasszít!

Nem segít már rajtam semmi és senki
Elhanyagolt engem ami nagyon pokoli!
Úgy érzem már nem szerett senki
Mert ő sincsen nekem mint mindenki!

A barátaim elkapnak majd elhagynak
Elrugnak majd el vagy is lekoptattnak!
Az emberek változnak körülöttem
De a szívem őssze tört mindörökre!

Hiányzol nekem drága nagyapám
A szemed az orrod a szád és minden más!
A kicsike szíved nem dobog és nagyon fáj
E-verset is ezért írtam hogy meghalgathasál!


Tóth Enikő

Válasz

Sajnálkozás a kedves elmúlása felett

Esik. Szomorúan nézem az esőt,
Rád gondolok, de késő már.
Álmod csendes és végtelen.
Miért mentél el, és ily hirtelen,
Fájó szívet hátrahagyva?
Álmatlan éjszakák záporként zuhogó
Fájdalmát gyenge testem nem bírja már.

Óh, kegyetlen Sors, szerető szívek kapcsát
Miért egyenként választod el,
Átkozott legyen ki ilyesmit elismer és helyesel,
Ártatlan lélek árnya ha utadba kerül
Gyilkos hálód ha van párja, miért csak egyre hull?
Örömöd tán a szenvedés, mit a másik visel,
Vagy szekered oly telt, hogy ő ott már nem férne el?!


Sors, hatalmad korlátlan
S olykor irgalmatlan,
Tehetetlen az ököl, s a lélek sírásban fullad el,
Ám a kérő szót tán csak meghallhatod,
Végy el engem is, hogy lehessünk újra boldogok,
Hadd repüljek hozzá villámszárnyakon:
Kiált le az égből, hallom, már rohanok,
S ha őt újra látom, Sors, irgalmatlanságod
nálam megbocsájtatott!

1963 október, Muzsla

Egy falumbeli idős néninek a párja elvesztésekor írtam. Maga mondta el nekem fájdalmát, bánatát. 15 éves voltam.

Válasz

Vihar előtt, után

Sötétül az erdő, borul az ég,
Nyári délutánon vihart szül a lég
Kaszás paraszt, fáradt ló,
Elindul haza, hogy a vihar bosszút állva
Mezőn őket ne találja.
A tomboló szél előtt arany kalász térdre dől,
A tücsök sem hegedül, üregének mélyén ül.

A távolból mennydörgés hallatszik,
őt testvéri a villámok kísérik,
Tüzet gyújtva cikázva lecsapnak
Ember s állat életet oltanak.
Százéves volt tán a tölgy, mely előtte most a föld
Mélyére hajolva, megtépázva,
Koronájától elválva, bús koldus módjára
Megalázva térdre hull.
Természetnek magasztos csodája
Öntestvéred keze sújt halálra!

1964, Muzsla

Válasz

Hold titok

Hold térségnek bűvös határa
Érzed-e magad még most is biztonságban,
Hogy titkaid, melyet évezredek óta
Emberi szem előtt fedetlenül hagyva is
Titkok maradtak, azok-e lesznek még?
Apollo rakéták hátukon hordozva
Már embert repítenek feléd a magasba,
S mire féltő titkod borítani tudnád
Emberek azokat magukénak tudják.

1970 nyara

Válasz

Mindannyian...

Mindannyian tárgyak vagyunk,
Miket az élet felhasznál, majd felél.
Nekünk szabadság az álmunk,
De rabságban élünk, már mindenki fél.

Mindannyian bábok vagyunk,
Miket az élet von, rángat dróton.
Egyenruháinkban indulunk,
Harcra készen, át a városokon.

Mindannyian katonák vagyunk,
Miket az élet felállított a sakktáblán.
Mostan elbukunk, vagy maradunk,
Egyedül vágunk neki, néz minket a Sátán.

Mindannyian parasztok vagyunk,
Miket az élet elpusztít, odadob Neki.
Markában égünk, sikongatunk,
Ezt a kínt nem éli túl egyikünk sem, senki.


További verseim: http://www.szaasz.eoldal.hu

Válasz

Egy érzés iránta

Amikor rá nézek az idő megáll
Én meg úgy állok ahogy a fa áll
Nem mozdulok szót nem mondok
Csak állok és álmodok

Álmodok róla minden eggyes nap
Szép hajáról min megcsillan a nap
Mosolyáról mi édesebb a cukornál
Arcáról mi gyönyörűbb a virágnál

Sajnos ez csak egy szép álom
Minden nap csak azt várom
Hogy rámnézzen rámmosolyogjon
Hogy leveleimre vissza írjon

Őt szeretem a legjobban
Még a napnál is jobban
Az életembe ő hozza a fényt
A csodákat és a sok sok reményt

Egész nap csak vele lennék
Jobban mást nem is szeretnék
Lehet hogy ő nem is tudja
Hogy a szívemet elrabolta

Válasz

A beteg fiu

Egy 16 eves fiunal attetes rakot diagnosztizalnak. Isten igy szol a beteg fiuhoz: Fogd ezt a 3 palcat, add oda a szemelyeknek, akik, ha a palcat birtokoljak, egyetlen kivansaguk valora valik.

A beteg ember elveszi a 3 fapalcat es egyet edesanyjanak, egyet apjanak es a harmadikat pedig egyetlen testverenek adja.
Isten latta es enyit mondott: jol valasztottal.

A beteg ember idovel elhalalozik, temetesen rengeteg ember jelen van, kiveve edesanyjat. A temetesrol hazaerve az apa es a testver betegen talajak az anyat, egy levelke hever az asszony mellett:
Draga szeretteim! En megtanultam, mi az Isteni szeretet. Orulok es elegedett vagyok, hogy tovabb adhattam Neked fiam! Az Isteni szeretet mellett az Anyai szeretet, ami potolhatatlan. 1 palcat megtarhattal volna sajat magad reszere, de nem tetted. En nem haborogtam. Kivansagom arrol szolt, hogy visszaadhassam azt, amit Te tettel ertem. Onzetlenul eleted adtad, hat fogadd el az enyemet cserebe.

Az eltemetett beteg fiu megjelenik az ajtoban, egeszsegben, majd igy szol anyjahoz: Anyam! Elfogadom akaratod, de nagyon faj, amit tettel.

Az apa es a masik gyermeknek meg van 1-1 palcaja. Az apa nem tudja elviselni, hogy elvesziti feleseget es gyermekei anya nelkul maradnak, ezert kivansaga, hogy felcserelje eletet felesegevel. Az apa megbetegszik, az anya meggyogyul. A csalad szenved.

A kisebbik fiu latva a csalad es testvere szenvedeset, azzal a kivansaggal all Isten szine ele, hogy testvere kapjon uj lehetoseget, ezert egy palcat kivan a reszere.

A nagyobbik fiu igy szol. Eleg a szenvedesbol, Isten akarata szent es torhetetlen! Egyetlen palcam maradt, amit hat magamra forditok! Kerte Istent, hogy had vegye vissza a betegseget, csaladja pedig maradjon egeszseges. Igy tortent.

A beteg fiu visszakapta a rakot, palcaja nem maradt. Megcsokolta szeretteit majd eltavozott a haztol, hogy csaladja ne lathassa utolso napjait, ne szenvedjenek miatta.

Ekkor Isten igy szolt a fiuhoz: Ket lehetoseget kaptal. Eloszor mast, de masodjara magadat valasztottad! Magad valasztottad, megsem volt a szandekodban onzoseg! Ujabb lehetoseget kaptal, magadat valasztottad. Jol valasztottal! A fiu alomra hunyta szemeit.

Uj nap, uj reggel. Megtortent a csoda. A beteg fiu onzetlensege Isten szemeben kierdemelte a teljes gyogyulast. Az orvosok diagnosztizaltak. Kesobb a gyermek visszatert csaladjahoz es boldogan eltek, mig meg nem haltak.

Bota Eva

Válasz

ARS POÉTICA

Idézettel kezdem. "Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az, ki most kezébe lantot vesz!
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni SAJÁT fájdalmad, s örömed,
NINCS RÁD SZÜKSÉGE A VILÁGNAK!
EZÉRT a Szent fát félretedd!"

Ma az ember sokszor nem ember már!
Bánt, sért, elhagy, promiszkuitál!
Igazságtalanul hárít tettet másra!
Védi saját tettét, s ezzel igazolja!

Nem érdemes ma már se politizálni,
Becstelen dolgokkal minek foglalkozni?
Nem a nép érdeke a fontos azoknak!
De a saját zsebük, és csak hadoválnak!

Azt hiszik szavaik mindíg az igazság!
Pedig saját igazságiuk az nem az IGAZSÁG!
Szembekötősdit a népekkel játszanak,
Vakulj magyar, ne láss tót-ot galádul játszanak!

Azt hiszik mindenki hülye, ők okosok!
Pedig ebben tévednek! Tévednek, de nagyot!
Homlokukra vannak rossz tetteik írva!
Láthatja a világ, látja és megszólja!

Nem érdekli ez a galád "Honatyákat"!
Jól élnek zsírunkon, Bankokkal kokettálnak!
A nép ellen hoztak, s hoznak Törvényeket!
Nem tudják, nem ők forgatnak kereket!

A Sors Kerekét nem tudják befolyásolni!
DE - a saját sorsukat tudják elrontani!
Van jó közmondás és ez oly sokat ér,
Nem baj! "Jön még kutyára dér!"

Válasz

Ars poetica vagy mifene


Nem vagyok trendi.
Bizony nehéz beletörődni.
Verset írni a mai világban ugyan mi értelme,
Ha nem olyanok,hogy senki se értse?

Mikor mai költők verseit olvasom-
Kezd cseppfolyóssá válni az agyam.
Ez jellemzi a mai irodalmat,
Régi nagy költőink sírjukban forognak.

Kellene kis sötétség,vagy némi homály műveimbe,
Így bekerülhetnék meghatározó körökbe.
Kiadnák kötetem mindenütt,hol lehet,
Iskolában tanítnák életművemet,

Ugyan magam sem érteném,
De az nem lenne baj,
Költőink kibírják,
Engem miért zavar?

Miért írok úgy,hogy van eleje,vége?
Miért akarom,hogy gyerek is megértse?
Mert bimbó a gyermeki értelem,
Mese,vers,regény,mitől szárba szökken

Mi marad majd neki,ha elvesszük tőle?
Vagy agymosott zombinak legyen elég a net?
Elveszik a szülő,s haza szeretése
A tisztelet,s egymás megbecsülése.

Törődj bele tiborc,nem leszel te trendi,
Nem fogják műveid soha tanítani,
Vagy jön egy korszak-ha nem is oly hamar-
Mikor nem lesz baj,hogy szívtől szívnek szól a dal?

Válasz