V E R S E K

Negyven felett a nők feketében jártak,
egy évig gyászoltak szülőket vagy férjet,
kicsi volt a falu, de a rokonság nagy,
a gyásznak így aztán nem vetettek véget.

Búzavirág festette kékre a határt,
édes krumplit sütöttünk sparhelt sütőkben,
telente térdünkig süppedtünk a hóban,
és kevesebben voltak a temetőkben.

Jó szava a másikhoz mindenkinek volt,
és nagyobb volt a súlya az adott szónak,
fél évszázad alatt minden úgy elvadult,
a hírek mindenhol gyalázatról szólnak.

És mi történt velünk az eltelt időben,
ennyit butultunk néhány évtized alatt?
És milyen büszke lett magára az ember,
hogy tanult tudásával ma sikert arat.

Nemzedékünk itthon nem élt át háborút,
nem lőcsös szekérrel poroszkál földúton,
kevés férfi kezét cserzi ki a csákány,
és a tudomány ma túllát a tejúton.

A jó szó vész el, mint felesleges gyermek,
emberek lelencévé vált a szeretet,
jajgató világunk egymást ölni csábít,
és mindig mást okol a kérdés-felelet.

Más az értékrend, és más időket élünk,
vérüket értünk ontották dédapáink,
meghalni mi nem engedhetjük a jó szót,
és gazdagok lesznek majd az unokáink.

2012. 01. 22.