Jött-ment, évre év.
Visszanézve csodaszép!
De akkor! Volt gyötrelem.
Azt gondoltam bele veszem.
Nem tagadom, volt más gondom,
A barátnőm, és a családom!
Ők, mindent jól tudnak,
Én a buta, ők okosak!
Hát mindenkit meghallgattam.
Az összest, egy kosárba raktam,
Majd szépen szétválogattam,
Innen-onnan, mit hallottam.
Lett belőle egy egész,
Egy érthető, tiszta kép.
A szerelem szép, nem szenvedés,
Ha nincs is beteljesülés.
Maga az érzés csodás,
Titkolt, féltett álmodás!
Majd jött az én vilűgom!
Ez valós lett, nem álom.
Ismertem már egyet, kettőt,
Hoztak napfényt, viharfelhőt,
Tán tökéletes nincsen,
Senkit nekem nem teremtett Isten.
Ez időre megtanultam,
„Szerelem, szeretet”, bonyolultabb!
Kitartás, tisztelet, minden ára,
Ez, több évtized zsákmánya!
Persze ez így, csak natúrba!
Sok minden nincs közbeszúrva.
De mindenki egyre bölcsebb,
A csúnya is lehet szebb!
A rossznál, lehet rosszabb,
A rövid is olykor hosszabb!
Hol fenn, hol lenn a kerék,
Ez jellemzi „butaságom” történetét.

Most újabb küzdelmes év után,
Itt állok, újra….bölcs-bután,
Mint a kis gyerek,
A tehetetlenek,ostobán.
A bénák a vakok,
Fáradt az ész, a végtagok,
Égek, miközben megfagyok.
Csak hittem, hogy bölcsebb vagyok!
A sors megerőszakolt,
Mélyen belém-hatolt,
Mint fát a szú, rágott,
Alattomosan átvágott.
Van e restaurátor?
Vagyok e, elég bátor?
Vagy hagyom, a szút, hogy rágjon?
Most itt állok annyi meg annyi év után,
Tehetetlen, bölcs-bután,
Még a szú, az erősebb,
Ő ösztönből bölcsebb,
Csattogva rág, hogy éljen,
A csöpp, mindent fel emésszen!
Én eregetem tüskéimet,
Mik egyszerre szúrnak, védnek,
Már én is ösztönből élek!
Mi a jó és mi a rosszabb?
Ami elmúlt az a hosszabb!
Hát előre nézek bölcs-bután,
Hiszek, remélek ostobán,
Kevesebb előre, mint hátra,
Hagyatkozom, bölcs butaságra.
Nincs, enyém és nincs tied,
Hogy bölcsebb vagy csak hiszed,
Az élet sötét verem,
Hol bátorság, félelem,
Egymás mellett terem,
Körforgás a vég és a kezdet...!