Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a V E R S E K közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
V E R S E K vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Pósa Lajos verseiből olvasható egy kis válogatás. |
| AMÍG ÉLEK MINDIG BÁNOM… Amíg élek, mindig bánom, Hogy elhagytam kisvilágom: Falumat a bérc tövében, Csendes enyhe völgy ölében. Boldogabb volnék én ottan Egy alacsony kis kunyhóban, Mint e zajos nagyvilágban Cifra, fényes palotában. Idegen itt nekem minden, Más emberek vannak itten, Más erkölcsök, más szokások… Csillogások, csalfaságok. A teremtés koronája Itt a földnek rabszolgája. Levetette égi arcát, Úgy harcolja a lét harcát. Hogy nyüzsögnek, hogy zajognak! Egymásra hogy agyarkodnak! Mindeniket űzi, hajtja: Saját önző gondolatja. Homlokukra, zászlajukra A kedves "Én" van felírva. Ezért készek csalni, lopni, Mást, ha lehet, eltiporni. Összetörik a szívedet, Meggyilkolják a lelkedet. Életedet kirabolják… Az istent is megtagadják! Amíg élek, mindig bánom, Hogy elhagytam kisvilágom: Falumat a bérc tövében, Csendes enyhe völgy ölében. Ott az élet, a szép élet! Egyszerű, mint a természet. Ott fehérlik, ott honol a A tiszta erkölcs lilioma. Az istenben bízva, híve, Nyugodt minden ember szíve. Szeretetben, békességben Foly le minden óra szépen. Több öröm van ott egy házban, Több boldogság, mint itt százban. Istenem, ha köztük élnék: A királlyal sem cserélnék! Szívesebben őrzenék én Nyájat ott az erdő szélén A felhőkön elmélázva, Fütyörészve, furolyázva! Más világ van ott egészen, Ragyogóbb a nap az égen. Illatosabb a virág is, Szebben dalol a madár is. Ej, ha a sor engem innét Valamikor hazavisz még: De kisírom majd magamat, Ha meglátom kis falumat! CSEND Pázsitos berekben együtt üldögélünk, Csak a szerelemnek angyala van vélünk. A virág se suttog, egy fűszál se rezzen, A bogár se zümmög, egy madár se rebben, Hallgat a fészekben. Valami bűvös csend borul a berekre, Tán behunyta szemét s elaludt örökre! Csak a mi szívünknek hallik dobogása, Csak a mi lelkünknek virágsuttogása, Madárdalolása. SZERESD A GYERMEKET! Szeresd a gyermeket! A gyermek fénysugár, Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár. Mikor szomorkodol: szemed közé nevet, Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret. Szívednek mélyiből kicsalja a borút, Fejedre rózsákból vígan fon koszorút. Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derít: Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit! Szeresd a gyermeket! A gyermek gyenge tő, Friss fakadó rügyet szelíden rengető. Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull! Mindig vigyázz reá! Állj melléje támaszul. Fogd meg a romboló viharnak ostorát, Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát, Ne bántsad a jövő szendergő képeit – Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit! Szeresd a gyermeket! A gyermek tiszta szent, Ártatlan angyal ő a föld porába’ lent. Lelkén nincs semmi folt, mint a galamb, fehér, Imája a mennybe leghamarább felér. Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van, Ezer veszély között, mikor jár gondtalan: Elküldi angyalát… megfogja kis kezét… Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit! Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly, Szemének tükriből játsszék örök mosoly. Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet, Majd érzi súlyosan ő is az életet. Hintsen a kikelet tarka virágokat, Daloljon a madár az árnyas lomb alatt. Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit – Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit! Hadd fusson a gyermek álmok fuvallatán Csapongva illanó arany lepkék után! Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű, Kis ajka zendüljön, mint égi csöngetyű! Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn! Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn! Becéző szeretet övezze fürtjeit – Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit! EGY NAGYSÁGOS ÚRNAK Azt mondja a nagyságos úr: Engem becsül, tisztel, szeret; De félt, hogy egyszer betörik Az igazért a fejemet. És int: legyek mindenkihez Alázatos, finom, sima, Mindenben alkalmazkodó, Mindenre kész… hahahaha! Hisz akkor én, nagyságos úr, Önmagamat megtagadom. Nem az leszek, aki vagyok, Nem lesz elvem, akaratom. Az istentől belém lehellt Szabd lelket beszennyezem… Bocsánatot, nagyságos úr! A hizelgés nem kenyerem. Inkább kitépem nyelvemet, Semhogy hazug eszköz legyen. Amit szivem-lelkem sugall, Kimondom azt egyenesen. Nem ugrálok, mint a majom, Más hibáit nem legyezem. Tányérnyaló soh'sem leszek, Büszkén hordom fenn a fejem. Szegény vagyok, nagyon szegény, Elkelne a protekció – De, mintsem oly jellemtelen, Inkább legyek földönfutó! Nem bánom én, ha a világ Meg is dobál, ki is nevet: Elég jutalmam lesz nekem A tiszta lelkiismeret. Akármilyen nagy úr előtt Nem feledem el azt soha, Hogy, bármiként csillog-ragyog, Ő is csak ember: föld pora. S a por előtt, mint jó magam, Leborulni soh'sem fogok – Tudja meg a nagyságos úr: Imádni csak istent tudok. A NYOMORHOZ Hasztalan ijesztesz, kétségbe nem ejtesz: Hozzá szoktam már én a nehéz kereszthez! Hurcolom régóta, kicsi korom óta, Nincs olyan rossz, amin át ne mentem vóna. Fetrengtem a porban, mint egy hitvány féreg… De hittem, reméltem, s hiszek és remélek! Hiszem és remélem, hogy aki küzd, annak Pártfogói mindig magasabb hatalmak. Nem hagyják elesni, vagy ha el is esik: Ott teremnek mindjárt s rögtön felemelik. És szárnyakat adnak csüggedő lelkének, Hogy higgyen, reméljen… hiszek és remélek! Láttam ugyan embert, akit eltiportál, Ki becsületesebb, derekabb volt soknál. S egy szabadító kéz felé mégse nyúlt ki, Istentől, embertől elhagyatva múlt ki. S utoljára ástak egy gödröt szegénynek… De azért bízom, hiszek és remélek! Hasztalan mered rám s fenyeget az élet Fekete könyvéből annyi gyásztörténet: Nem szabad elbuknom, mert egy jó anyám van; Mit csinálna szegény, egyedül, magában? Ki viselné gondját az én jó szülémnek?!... Örökké hiszek és örökké remélek! A RADNÓTI TEMPLOM Hej te öreg templom, hófehér galambok Lerombolt tanyája! Harangod szólását még mostan is hallom, Régi Istenháza! Hívő néped ajkán fölcsendülő zsoltár Az egeket érte… Ablakodra hajló gallyon a madár is Az Istent dicsérte. Hej te öreg templom, de más, mint te voltál, Az új Istenháza! Pusztába kiáltó, elhaló szó már csak A pap imádsága. Nem száll már az ének oly harsogással A buzgóság szárnyán: Nem köti már össze az eget a földdel, Mint a szép szivárvány. Hova lett falunknak áhitatos lelke? Elfújta a szellő! Úgy divatját múlta, mint a gyöngyös párta Vagy a rojtos kendő. Kordován csizmának a nyoma se látszik Felvégen, alvégen: A csattos cipellő, a selyem topánka Eltaposta régen! Divatot tanulni jertek kis falunkba Ünnepnap, vasárnap: Az Istenházába asszonyok, leányok Már kalapba járnak! Prédikálhat a pap: rá se hallgat egy se, Csak azt vizsgálgatja: Kinek virágosabb, kinek madarasabb, Drágább a kalapja. Micsoda világ ez, hogy már a falu is Csak hívságnak áldoz! Hűtlen lesz lassacskán a szántó-vető is Ősi gúnyájához. Tulipántos szűrnek hulló tulipántja: Képe erkölcsének: Hulló tulipánttal, mintha mindig egy-egy Magyart temetnének! Hej te öreg templom, régi Istenháza, Galambok tanyája! Csak károgó varjú lep le már az újnak Csillagos tornyára. Még harangja se tud ennek olyan szépen Hívni, hivogatni: Érzi, hogy az Isten abba a régibe Jobb szeretett lakni! HA KÖLTŐ VAGY Ha költő vagy, ne turkálj a szemétben! Ne légy, ne légy a szemétdomb bajnoka! Mind szennyes az, mind fürdik a mocsokban, Mit ott találsz: ha gyöngy, ha korona. Légy hófehér kócsag, mely fönn repül, Tollára tündöklő nap csókja hull – S az emberek csodálják, amikor Fejük fölött ragyogva elvonul. Ha költő vagy: kerüld el a mocsárt! Ne légy a sárba gázoló szekér, Mely a járó-kelőre csak sarat hány, Maga is csak sár, mire hazaér. Légy a magasság Göncöl-szekere Bedübörögve végtelen terét… Robogj az ég ezüst, arany mezőin Csillagokat hullatva szerteszét! Ha költő vagy: ne tépd, ne tépd le a nő Becsületének tiszta liljomát! Harmatba’ mosdott kézzel fonj fejére Arany sugárból tündérkoronát! Az Isten legmagasztos’b alkotása: Dicsfény a nő a férfi homlokán; Szent, amikor ringatja kisdedét S altatja dallal, mint a csalogány. Ha költő vagy: oldd meg sarudat a Családi tűzhely küszöbe előtt! Mert templom az, ahol le kell borulnod: Oltár fogadja ott az érkezőt. Ne fertőztesd meg a csapszék lehével Szívek mélyén megszentelt lángjait: Mennybe törő tüzében hadd lobogjon A szeretet, a boldogság, a hit! Ha költő vagy: becsüld meg önmagad! Légy, mint a napsugár, szeplőtelen! Melynek nyomán, az árokparton is Csak illatos, tarka virág terem. A szép, a jó virágos bölcsejébe Szálljon lelkedből minden gondolat… Isten daloljon lantod húrjain, Ha Isten adta zengő lantodat! |
|
|
|
Szegő Evelin írta 3 hete itt:
Folyamatosan rohanunk, Miközben csak élvezni kéne az életet, Hálát adni, mindenért, Örülni a napsütésnek, amely be ragyogja az arcod, Érezni a szelet ahogy, az arcodba csapódik, Hullócsillagot lesni, a sötét égbolt alatt, Azokkal lenni akiket szeretünk, Légy hálás, értékelj minden percet, Az idő ketyeg, végén csak az marad, ami a szívünkben van.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!