1. Egy csepp

 

Egy csepp a tengerben.

Én az vagyok.

 

Egy csepp a tengerben.

Én is elfolyok.

Egy csepp, az vagyok,

és lassan elmúlok.

 

Egy kis fénysugár!

Még az vagyok.

Nappal is és éjjel is

álmodok.

 

Ha eltűnik a fénysugár,

már nem vagyok.

Sem nappal, sem éjjel,

már nem álmodok.

 

 

2. Versírás

 

Játék a szavakkal,

ha verset írok.

Pappírra íródnak

a kusza gondolatok.

Játék a szavakkal,

versben játszom.

A magány, a vágy

lesz a társaságom.

A szavak bíztatnak,

hozzám beszélnek.

Kis és nagybetű

értem versengenek.

Elég rendet tenni

a betűrengetegben,

Állnak sorban,

mint a közértben.

Előjön az erdő,

a virágos mező,

a csicsergő fecskék,

a szerető emberkék,

a nagy szenvedélyek.

Le kell írnom rögtön

gondolataimat,

nehogy elfelejtsem.

 

 

3. Álmok között bolyongok

 

A múltam elsuhant tükrös, röpke fényben,

a szép emlékek virágos erdejében.

Álmok között bolyongok, és meg-megállok,

a tovatűnő messzeséggel szárnyalok.

 

Beragyog fénye, és a köd szertefoszlik,

káprázatos mámor szélvészként iramlik.

Sejtelmesen lágy dalt súg fülembe a szél,

langyos fuvallata régi múltról mesél.

 

Sebesen száguldó rögös életutam

röpke varázs, a tavasz pompáját szórja.

Hulló csillag vagyok, ködös az ég alja.

Nézd! A fénylő csillagok újra ragyognak.

 

Ezüst fényén tüzes szikrát szór a remény,

múltam megérint, égő könnycsepp hull felém.

Pajkos holdsugár a szellővel simogat,

az idő, a perc emléke megmarad.

 

Mint buborék szertefoszlik, s tovaszárnyal

a drága, pezsdítő, tündöklő mámorral.

Fénylő lelkem lágy hangja szárnyalva csendül,

a jövőt sejtő gondolat szívemre ül.

 

Döbbent érzés, hogy minden elmúlik egyszer,

nyugalmas, kihunyt fény lesz az ember.

Miért? Mert születésünkben ott van a vég.

Az élet csak egy eltűnő szappanbuborék.

 

 

4. Életünk egy tarka rét

 

Életünk

egy

tarka rét,

ahol

minden

virág a Tiéd.

Hogy mennyi

marad belőle?

Tőled függ,

hogy mennyit

tépsz le belőle.

 

 

5. Tavaszváró

 

Édes tavaszi álom,

ékes kikelet, tavasz.

Ébredj fel mély álmodból!

 

Csicsergő madarak dala,

csörgő patakok zaja,

Vidám gyermekek kacaja;

integetnek Teneked,

 

Ékes kikelet, tavasz.

 

Sima, tükrös szivárvány,

huncut felhők az égen,

tarka virágok, lepkék

a zöldellő mezőben

integetnek neked,

 

Ékes kikelet, tavasz!

 

Epekedve hívlak, várlak.

Ébredj fel mély álmodból!

 

Ékes kikelet: szép tavasz.

 

 

6. Itt van a tavasz

 

Itt van a tavasz,

melegebben

süt a Nap.

Hóvirágok

kandikálnak,

a hó alatt.

Fehér kis

csengettyűjét

megrázza,

s elszáll

minden virágnak

az álma.

Ébredezik

az ibolya.

Szép kék

szemét

lassan kinyitja.

Felkelti

a jácintot,

a gyönyörű

virágot.

Aztán sorra

nyílnak a

virágok.

A sokszínű,

szép, tavaszi

virágok.

 

 

7. Hóvirág

 

Ébredj fel álmodból

tavasz hírnöke, kis hóvirág!

Dugd ki fejecskédet,

rázzad meg fehér csengettyűdet!

Jöjj, meleg napsugár!

Ébreszd fel a mélyen alvó fákat,

a szép virágokat!

Jöjj, kikelet! Hozz új ihletet,

új évszakot, hozz új csodákat!

Legyen új, tavaszi varázslat!

 

 

8. Ibolya

 

Ibolya, ibolya, gyönyörű ibolya!

Erdőknek, mezőknek tavaszi mosolya.

Elbűvöl szépsége, kelyhének illata,

sok ezer kék bársony virágnak látványa.

 

 

9. Nyári varázs

 

Zöldellő lombokat érlel a nyár,

gyönyörű dallal köszönt a madár.

Tüzes napsütés ereje tombol,

megpihenni jó a zöld pázsiton.

 

Kék Balaton lágy vize csalogat,

varázsával hívja a párokat.

Virágos tündérkert a természet.

Gyönyörű! Érleli a szerelmet.

 

Szerelem tüze izzik a parton,

öröm sugárzik szívünkben s arcon.

Napsütötte arcunk fénylik,

A kertben rózsa, szegfű illatozik.

 

Szerelem, boldogság évszaka vár.

Virágpompás, gyümölcsös, szép a nyár!

 

 

10. A rózsa

 

Nyílik már a vörös rózsa,

bársony szirmán a harmat csókja.

Piros kelyhét a Nap nyitotta,

rálehelt az alkony pírja.

Tüskés ágát eső növelte,

s levelét fény fürdette.

Szeme bíbor színben izzik,

szépsége szememben sugárzik.

Piros bársony feslő szirma,

díszruhája illatát ontja.

Testvére a fehér és sárga rózsa,

mind a kertem koszorúzza.

Piros, fehér, sárga rózsa,

belekötlek egy nagy csokorba.

 

 

11. Itt van az ősz

 

Itt van az ősz,

ismét látom.

Kopasz ágak

lettek a fákon.

 

Nem dalol lombján

a kismadár,

elköltözött

máshova már.

 

Hidegebb sugarát

ontja a Nap, s

lágy sugara

nem simogat.

 

Gyümölcsökkel

pompázik a kert,

alma, szilva, szőlő

integet.

 

Búcsúzunk a

virágos nyártól,

a fürdéstől,

a nyaralástól,

a virágoktól.

 

Az eső esik,

a levél hullik,

a tél lassan

közeledik.

 

 

12. Tél van

 

Tél csikorog, a jégvirág táncol,

fehér csend honol a fagyos tájon.

Hideg szél fúj a didergő fákon,

zúzmarát ringat a havas ágon.

Hó szitál, selymesen hull a tájra,

hideg holdtükör száll az ég boltjára.

Alszik a mező, alszik a föld is,

köd bolyong, hűvös a sötét éj is.

Tél után kopogtat a kikelet,

jön a tavasz, legyőzi a telet.

Minden múló lesz, és szertefoszlik.

A természet éled, a föld nem alszik.

Lesz rügyes fa, s jön a napfény, ragyogás.

Beköszönt a tavasz, a megújulás.

 

 

13. Milike

 

Kis Milike szőre éjfekete.

Olyan, mintha tükör lenne.

Fényesen ragyog a szeme,

mintha sötét szénből lenne.

 

A menése is olyan kecses,

Mylord kutya ilyen édes.

Nagyon okos, ragaszkodó,

főleg ha kis csontot hozó.

 

Kikapja azt a kezedből, és

befalja szőröstül-bőröstül.

 

 

14. Dunántúli ékkő

 

Egy csillogó szépségű ékkő kandikál ki

a Káli-medence ékszerdobozából,

Kékkút és Ábrahámhegy szomszédságából.

 

Varázslatos a kőtenger! Csodálkozom.

Régóta látom. Milyen szép! Tudhatom.

Gyönyörű és ámulatba ejtő a tája,

s arcomat égeti a nyár tűzvarázsa.

 

A vadvirágos tarka rét, a bányató,

a kőtengert díszítő, kék kökénybogyó.

A virágzó akácfákon fecskepárok,

a zöld mezőben kis őzikék, fácánok.

 

A kövek szegletében sütkérező gyíkok,

a házakat díszítő, muskátlis ablakok.

Otthonom voltál, Salföld. Kábultan bolyongok.

A köveket simogatom. Büszke vagyok.

 

Elmélázva hallgatom a madarak énekét.

Elbűvöl e földi paradicsom. De szép!

A Dunántúlon egy „ékkő": Salföld és tája.

a Káli-medence ékszerdobozában.

 

Ne tündökölj, kimondhatatlan képzelet!

Versemmel felfedem, dicsérem híredet.

Salföldi emberek, köszöntelek Titeket!

Ha salföldi vagy, légy büszke ezért,

Hazánkban sok táj van. De ilyen szép kevés.

 

 

15. Nagyvázsony büszkesége

 

Nagyvázsonynak büszkesége:

Kinizsi Pál.

A magyarok híres hőse:

ím, ismertté vált.

Egyszerű molnárlegény,

s lett a vár ura,

Mátyás királynak meg

a legjobb harcosa.

Magyar Benignának

szerető hitvese,

Nagyvázsony várának

kapitánya, őre.

Kinek mindig szent volt

a magyar, a haza.

Kinek nevétől hangzott,

zengett a csata.

A kenyérmezei

diadalnak hőse.

Megverte a törököt

Mátyás vezére.

Nagyvázsony hősét

nem feledjük soha már,

büszkeségünk

mindig maradsz:

Kinizsi Pál!

Szobrot emelt

a nép Neked,

így őrzi meg hírességed

és emléked.

 

 

16. Legszebb évszak

 

Kivirul az erdő, a mező

a Nap sugarának csókjától.

A lombos fa ezernyi ága

díszeleg a virágpompától.

 

A mező, a rét zöld bársonyt ölt,

s megszépül a tavaszi földben.

A folyó azúrkék ruhát vált most,

sebesen fut a medrében.

 

A hideg szél felmelegített,

Langy fuvallatot hoz a légbe.

Csalfa játékot űz a felhőkben.

 

Színes ibolyák özöne

Bódító illatot árasztanak.

Pillangók a kelyhükbe szállnak.

 

Az aranyló nap ragyog a fákon.

Madár dalol a lombos ágon.

 

Azt dalolja édesdeden: hogy

„A tavasz a legszebb a világon."

 

 

17. Hogyha fecske lennék

 

Hogyha fecske lennék,

szépen énekelnék.

 

Hogyha virág lennék,

folyton folyvást nyílnék.

Minden háznak

dísze, szépe lennék.

 

Hogyha én szél lennék,

minden házba befütyülnék.

 

Hogyha szellő lennék,

lágyan, lassan fújnék.

Minden embert simogatnék.

 

Hogyha csillag lennék,

sok szobába beragyognék.

 

Hogyha én Nap volnék,

Rád is jó melegen sütnék.

Szép csillaggal világítva

sok embert boldoggá tennék.

 

 

18. Ülök a hintán

 

Ülök a hintán,

gondolatom elkalandozik.

Lám, a füvön sárga pitypang virít!

A kék égen gomolyfelhők úsznak.

A szellők bokrok, fák ölén játszanak.

 

Kis méhecske a virágos fán zümmög.

A fecske csicseregve röpköd.

A szorgos hangya hátán eleségét viszi.

A bodobács bogárhad őt követi.

Repül a hinta, gondolatommal száll.

Szép ifjúságom, nem jöhet vissza soha már!

 

 

19. Nyár

 

Piros, sárga, fehér rózsa,

Kinyílott a hajlékomban.

Integet a kék szarkaláb.

Táncot jár a körömvirág.

Tarka lepke röppen, erre száll.

Hívja, várja a sok virág.

Muskátli az ablakomban.

Kamilla az udvaromban.

Minden virág ontja illatát.

Beköszöntött a meleg nyár.

 

 

20. Eljött az ősz

 

Eljött az ősz megint, eljött újra.

Langyos lett a nap sugara.

A fecskék, a gólyák útra keltek,

melegebb tájra költöztek.

 

Hidegen fúj az őszi szél,

hullik a fáról a sok levél.

A szegfű, a rózsa aludni térnek.

Tavaszig elszenderülnek.

 

Hűvös, ködös lett a levegő,

deres lett a határ,

elmúlt már a lángkezű nyár.

 

Színes ruhába öltözött az erdő,

bánatos könnyét hullatja a felhő.

Hűvös eső szitál a sárga lombra,

száraz falevél hullik a hajamra.

 

Eljött az ősz, eljött újra.

Langyos lett a Nap sugara.

Barack, alma, szőlő, szilva

kerülnek az asztalomra.

 

Kedvencem az alma,

beleszedtem egy szatyorba.

Savanykás és szép piros,

ízletes és ropogós.

 

 

21. Havas úton

 

Esik a hó, havas úton zúg a szél,

hófehér ruhában érkezett a tél.

Körülöttünk csend, minden fehér fátyol,

fagyos éjben fehér hópihe táncol.

 

Éjszakai fény sír, átölel a dér.

Talpunk alatt nyöszörög a csúszós jég.

Megvillan a későn kelő Nap az égen,

hóbuckát söpör a szél a hidegben.

 

 

22. Ismét feldereng arcod

 

Ismét feldereng arcod a távolból,

Enyhe fuvallattal jön egy árny a múltból.

Gyorsan elsuhant a múló pillanat,

Nap fénye érintette meg arcomat.

Hangod szikrái fénytelenek lettek,

Nélküled üresek a napok, az éjek.

Benne élsz minden szóban, mozdulatban,

Titkos álmaimban, minden gondolatban.

Mégis mindig elillansz a félhomályban,

Fényes káprázat lesz éned látomása.

Egy szép álom, melyben megöleltelek,

Csendes hajnalon Téged szerettelek.

Szívünk együtt dobogott a Holdfénynél,

S emléke elrepült az álomtengernél.

Gyorsan elillan a múló pillanat,

A langyos Nap érinti meg arcomat.

 

 

23. Mondd, hogy is éljek,

Nélküled?

 

Mondd, hogy is éljek nélküled?

Minden percben Rád emlékezem.

Üresek a nappalok, az éjszakák,

Üres lett a szívem, a kis szobánk.

Üres minden, ami van, Nélküled,

Minden percben Rád emlékezem.

 

 

24. Csak most

 

Csak most értem, hogy ki Voltál nekem,

amikor már nem felelsz hívásomra, Kedvesem.

Ha tudnám, összeragasztanám, ami eltörött,

bizakodva várnám a boldogabb, a szebb jövőt.

Ha tudnám, visszahoznám a tegnapot,

várnám, hogy a Nap újból rám ragyog.

Gondolatban vállaidra hajtom fejemet.

Kérlek, vigasztald meg fájó szívemet!

 

 

25. A múltban elmerengve

 

A múltban elmerengve magamba szállok,

komoly tekintettel a tükör előtt állok.

Őszülő fejjel az eltűnt időt keresem,

gyűrött és hűvös arc néz szembe velem.

 

Múltba felejtő vágy, ifjú szerelem,

szép emlékeim, vigasztaljatok! Öregszem.

Repül az idő, nincsenek szerelmes éjszakák,

a boldogság, az öröm órája int, tovaszáll.

 

A felém röpködő, megszépült múltat látom.

S lepkeszárnyon felkínálja régi álmom.

A boldogság újra eljött, és Őt megtaláltam!

Voltál szerelmem, barátom, s társam!

 

Aztán a fájó ébredés ezt összetörte.

A boldogság, a múlt emléke lett örökre.

 

 

26. Szeretem a Balatont

 

Szeretem

a Balatont

a kék vízét,

a magyarok

hullámzó

Tengerét.

 

Szeretem

a badacsonyi

hegyet, a körülvett

falvakat,

az erdőket.

 

Szeretem

a kis falum

köveit, házait,

dimbes-dombos

utcáit és

embereit.

 

Kis falumban

jártam,

és megdobbant

a szívem:

 

Mindig Te voltál,

S mindig

Te maradsz,

a legkedvesebb

Nékem.

 

 

27. A Balaton-felvidék

 

Hullámszárnyát lengeti a Balaton,

zöldeskék tükre aranyként ragyog.

Ha jön a zúgó szél, vize háborog,

zizegő nádasok tömege hajlong.

Habján fogasok, keszegek dalolnak,

lágy moszatok között játszva úszkálnak.

Vitorla ring a tó fényes tükrében,

fehér sirályok úsznak a vizében.

Büszke hattyúk, vadkacsák tollászkodnak,

hadaik elbűvölő varázst nyújtanak.

Alvó tónak megcsillan a víztükre,

gyönyörű kis országunknak tengere.

Balatonnak dimbes-dombos táját

magas hegyek, szőlődombok alkotják.

Tihanyi visszhang, várak koszorúzzák.

Tündöklő nagy tó felett felhők szállnak,

csörgő patakok vizei oda folynak.

A víz lepedőjén hajó kürtje hallik,

Távolban a parton cigányzene hangzik.

Az Anna-bál szépe keringőzik.

Halászlé, gulyás illata csalogat.

Tartják a Kapolcsi, Káli napokat.

Hős harcosok érdemét felidézik.

Tettüket, emléküket nem feledik.

A Balaton-felvidék igazi kincsünk,

szép vidékünk, legnagyobb büszkeségünk.

 

 

28. Elillant szerelem

 

Elillant vágyálmok tombolnak bennem,

téged hívlak csillagfényben, Szerelmem.

Néha magányos órán Rád gondolok,

fájó szívvel Nélküled, Érted sóhajtok.

Bódultan hívlak, és veled álmodom,

forró vágytól perzselve vágyakozom,

káprázatos szemedet látni akarom.

Szerelemre hív lelkem, s fogom kezed,

meglelem újra arcodat, tekinteted.

Kábultan érzem szíved dobbanását.

Érzem selymes, puha hajad illatát,

gyönyörű szép szemed ragyogását,

szerelmes ölelésed szorítását,

szíved vágytól hevült remegését,

perzselő, mámoros csókod édességét.

Szerettelek! Itt hagytál a semmiben.

Szomorú álmom után nyúl a kezem.

Fájdalmas egyedül, Nélküled dobban a szívem.

Elsuttogom neved, fáj, itt élsz bennem.

Te voltál az őszi Hold az éjszakában,

Fénylő, szép csillag az égbolt otthonában.

Harmatosan zöld mező a lankás völgyben,

azúrkék színű, édes víz a tengerben.

Te voltál a csodálatos, röpke, lágy szellő,

szíved a szívem fölött volt tündöklő.

Villámröptöd visszfénye gyakran visszajár,

Saslelked a végtelenséget szeli át.

Csillagfényben, karjaidban ébredek.

A szívednek vágytól hevült remegését,

eltűnt szerelmemet hiába keresem.

 

 

29. Rólad

 

Rólad álmodtam ma éjjel,

hozzám jöttél szerelemmel.

Jöttél felém, megcsókoltál,

szép szavakat suttogtál.

Aztán véget ért az álom,

szomorú lett a valóságom.

Nem talállak ott, ahol voltam,

csak emlékképek játszadoznak.

 

 

30. Osztálytalálkozóra

 

Ismét elröppent egy év tavaly óta,

hátunk mögött a múlt napjait hagyta.

Emlékeim bolyonganak bennem égve,

sorsom tarka, virágos mezejében.

Most a gondolataim messze szállnak,

Oh, kedves tanáraim, osztálytársak!

Bennem él irántatok a szeretet, a vágyakozás.

A lángra gyúlt remény: a viszontlátás.

Most rejtélyesen elkísért a múlt,

a mindent sejtő, féltő szorongás.

Látnunk kell egymást!

Évek, napok jönnek, mennek,

gondolataim messze, tovatűnnek.

Tovatűnő idő, verőfényes reggel!

Mi történt azóta, hogy egy év eltelt?

Lobogj lelkem! A Sors rejtett csillaga

éveink számát titokban tartja.

Lehessek szívesen látott vendég ott,

ott a gyönyörű szép tolnai tájon!

Könnyező szemeimmel azt a régi,

kedves, hőgyészi kastélyunkat lássam!

Lehessek újból kis virág a réten,

akire a lepke rá száll szívesen.

Hozzátok szólok most, nektek üzenem:

„Repül az idő, nem hiszed? Öregszel.

Ne legyél már bőkezű az idővel!

Érd be az életet a pár éveddel!

Legyél jó, és szeress, mert még nem késő!

Bearanyozza élted, egy új esztendő."

 

 

31. Emlékezés Reményik Sándorra

 

Vívódó hópehely-álom közt költő voltál,

Mint a csillogó gyémántpecsét, úgy ragyogtál.

Magányosan az Úrtól békességet kértél,

Hitet, reményt sugározva szenvedtél.

 

Kemény kristályként kis virág akartál lenni,

Az alkotó kezén, a kuszaságban élni.

Erdély szegény népét akartad felemelni.

Verseiddel repülni vágytál, s muzsikálni.

 

Nyomorúság láttán Istenhez kiáltottál,

Imáddal segítséget csakis Tőle vártál.

Te, aki annyi kínt, tövist, sebet szenvedett,

Testvériségben hinni vágyott, és szeretett.

 

Jajt kiáltván, hogy fontos legyél a világnak,

Hogy hópehelyként eltűnjél, hogy ne lássanak.

A lehetetlenség kapujában is volt hited,

És a „Lelkek szálait csokorba kötötted".

 

Jajkiáltásban fellobogó utolsó sóhajjal,

A tükrös világot felemelted alázattal.

Békességed is reménysugarat adott.

Te csak daloltál, amíg a szíved dobogott.

 

 

32. Kölcseyre emlékezem

 

Bús magányosságnak testvére!

Küzdesz keményen, hánykolódsz bús

napjaidban és tengerhabként

az óceán hullámaiban,

 

vergődsz duzzadó bánatodban.

Borongó érzelmednek sötét

felleg vándora ölelkezik,

a valóval gyorsan változik.

 

A messze remény éjként borul,

bús fellegeket szaggatva dúl.

Óhajtásod csak zeng az égen,

árad, forr szív hevületében.

 

A nyugalomhoz száll sóhajod,

ahol virít a mező, s rózsa.

A hűs erdőknek dalát hallod,

ahol a remény jobb kort alkot.

 

A magyar nép küzdő dalnoka,

vágytál rá Istenhez fordulva,

hogy kiderüljön az ég ragyogva,

s bőséget kértél Himnuszodban.

 

Himnuszod Magyarok nemzeti

himnusza lett Erkel zenéjével.

Nevedet, nagyságodat őrzi

az utókornak nemzedéke.

 

 

33. Magyar vagyok

 

Én magyar vagyok, magyarnak születtem.

Én magyar tájon, magyarul nevelkedtem.

Az én hazám Magyarország, egy gyöngyszem,

Ilyen gyönyörű ország sehol nincsen.

 

Fővárosunk Budapest, rá büszkék vagyunk,

történelme hőseinkről mesél nekünk.

Piros-fehér-zöld magyar zászlónk lobog,

az ékes, dicső kardunk fénye csillog.

 

Sebesen folyik a Duna, a Tisza vize,

csodálatos a Balaton környéke.

A hegyek egymást ölelve magasodnak,

szőlődombokat, erdőket karolnak.

 

Aki látja, nem szabadul varázsától,

látványos szépségétől, vonzalmától.

Szeretlek, Hazám, úgy mint mag a földet,

buzdító vágyat adsz és büszkeséget.

 

Te vagy örömömben, bánatomban velem,

muskátlis házaidat, földedet szeretem.

Lelkemben él a hazaszeretet, s hűség.

Magyarnak lenni büszke gyönyörűség.