Sándor Ernő: Adventi hajnal

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ...
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár...

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

Az ég alatt, a föld felett
pusztítva jár a gyűlölet...
Adventi hajnal zápora
e csendes téli reggelen
nyugodj meg fájó lelkemen.

Adventi hajnal zápora,
új boldog élet mámora
ó, hullj reám, ó, hullj reám!
Hozzátok el a nagy csodát
ezüst mezők, ezüst világ!

Ágh Tihamér: Adventkor

Ködös hajnal-órák, tejszínű reggelek,
a földön sárguló, elkínzott levelek.
Az ég hólyagszemén nem tör át a nap
sugárnyalábja felhőtlen megakad.
Az ősz lassan lépked, majd télbe borul
és ahogy megvirrad, be is alkonyul...
Este tompa fények remegnek az utcán,
megtörnek a tócsák fodródozó foltján.
De a hétköznapok bágyadt szürkesége
nem törheti meg azt, ami bennünk béke.
Lelkünkben reménység, a szívünkben áldás:
Ránk köszöntött advent,
boldog Jézus-várás...

Adorjánné Nagy Aranka: Örök adventben

Jöttek és tűntek szent karácsonyok,
tizennyolcnál is több talán,
tizennyolcszor kerestem Őt,
de titok maradt nekem és talány.

Csak gyertyalángot láttam és fenyőt,
azokban véltem vártam Őt,
az Ige szólt, és csengett az ének,
egy sugarát elfogtam szemének,
de villanás volt csak és rejtelem.
Kutattam arcát a szent éjeken,
éreztem ízét borban és kenyérben,
palástja lengett már az égen,
de a felhőknél is magasabban;
annyi tűnt karácsony után,
én mégis - adventben maradtam.

Tudom, a hegynek le kell omlani,
akkor jön, ha a völgy is egyenes,
Uram, évekig készítem utad,
amelyen hozzám végre eljöhess.
Mint kisded jössz, ki szív-bölcsőt keres?
Vagy úgy toppansz be, mint vőlegény?
Mécsemet minden nap megtöltöm,
Örök adventben várlak én.

Gyarmathy Irén: Jöjj el, Karácsony!

Hordozlak magamban egész évben,
sokszor rád gondoltam nyári éjben,
eszembe jutottál reggel, délben,
álmomban, ébren, nyárban és télben.

Néztelek kitágult gyermekszemmel,
hallgattam mit üzensz, figyelemmel,
siettem hozzád, mint kicsi diák,
ahányszor jöttél, szebb lett a világ.

Vártalak később, hogy felnőtt lettem,
s az ajándékot már magam vettem
kicsinek, nagynak, ifjúnak, vénnek:
szívemből tisztán szárnyalt az ének.

Várlak még ma is, karácsony, drága,
apró gyermekként a szemem táva,
szívemből ma is szárnyal az ének,
tisztán ragyogsz, bár múljanak évek.

Szívemben voltál, szüless meg mára,
minden embernek karácsonyára,
s maradj velem, míg múlnak az évek:
Jöjj el, Karácsony! - úgy várlak, kérlek.

Mécs László: Adventkor

Jézusunk, adj erőt, hogy ékesen járjunk
Illendő ruhában, méltóképpen várjunk
Add, hogy kerülgessük a bűnt, sötétséget
S ama jobb hazában megláthassunk Téged.

R. Lukátsi Vilma: Végtelen Adventek

Majd, ha elmúlik az ünnep, a karácsony,
S elalszik a gyertya a zöld fenyőágon...
Vajon... kialszik-e a fény a szemedben?
Ádventi nép! Vársz-e, élsz-e reményedben?
A Messiás eljött, de nem úgy mint várták,
Nem fogadták be Őt, tagadták, utálták,
Hiszen királyt vártak, hatalmi jelt, pálcát,
Megakarták mérni Isten igazságát,
És nem értették Isten Golgotáját...
És nem értették meg Isten Történelmét.
És nem értették meg Irgalmát, kegyelmét.
Azt, hogy az öröktől fogva élő Ige
Alázatosan jött le szolgálni ide.
S végigjárta minden lépését az útnak...
A próféciák is mind-mind ide futnak -
- De itt van kezdete már a másik útnak.
Később megértették, s szerte a világon,
Évente új várás indul, új karácsony.
Aztán... ahogy elmúlt a várásnak vége,
Indulunk ismét a köznapok elébe...
A Messiás eljön, de nem úgy, mint várják,
De aki megérti Isten Golgotáját,
Annak ádventje nem ,,karácsonyi ádvent.''
Mert tudja, visszajő onnan, ahová ment!
És amikor zsendül a fügefa virág:
A KEGYELEM betelt, s eljő az IGAZSÁG!
Ádventi nép! Ma már az örömhír csendül,
Emeld fel szemedet: a fügefa zsendül.
Vedd füledbe szavát, igéretét zengőn;
Várd igaz ádventtel: eljön, eljön, eljön!

Kárász Izabella: Megérkezett

Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
Az égi fény jelzi: megérkezett,
Piros szívek arany húrján majd felkacag
A Hozsánna, Dicséret és Hódolat.
Az én szívem' is megérinti az öröm,
És hirdetem mindenkinek, hogy íme, jön!
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Ó, szent, nagy Éj, te békességnek éjjele,
A Boldogság és Üdvösség szent fényjele,
Mikor viszály, békétlenség kudarcba fúl
És hatalmas máglyafényként a hit kigyúl!
S a szeretet úr lesz a nagy világ felett,
S jóakarat simítja meg a szíveket,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Advent alatt ti földön élő emberek
Kongassátok az elhallgatott szíveket,
Legyen csengés-bongás a föld terén át,
Úgy várjátok az örök Isten szent Fiát!
Mert jön, mert jön, mert nemsokára itt leszen,
Az ég fénylő csillagképében megjelen,
Advent után, mikor a Csendnek vége lesz,
S az égi fény jelzi: megérkezett!
Karácsony jön, hatalmas és titokzatos,
Kigyulladnak szívek, tüzek és csillagok,
Megtalálják Jézus Krisztust az emberek
S a békesség zászlója leng a föld felett,
Béke, öröm, szeretet és jóakarat
Játsszák el a karácsonyi himnuszokat,
S velük zengi a boldog föld az éneket:
Urunk, Szabadítónk, megérkezett!

Füle Lajos: Visszajön

Hóból az erdő, ködből a felhő,
hó esik, tél szele fújja...
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!

Száll csuda híre szívből a szívbe,
kétezer év a tanúja:
Valaki eljött, Valaki elment,
Valaki visszajön újra!

Angyalok ajkán, emberek hangján
csendül a csillagos ének,
Kétezer éve mennek Elébe
boldogan, kik Neki élnek.

Ott a helyed e drága menetben,
életed KRISZTUSA vár rád.
Hagyd el a gondot, légy vele boldog,
zengje a szíved a hálát!

Turmezei Erzsébet: Adventi éjszaka

Fehér takaró,
ezüst fénytartó,
valót eltakaró.
Mintha nem volna más,
csak ez a ragyogás:
titokzatos, csodás.
Nincsen se hang, se zaj,
nincsen se seb, se baj,
se sóhajtás, se jaj...
Se bün, se szenny, se sár,
se szin, se könny, se kár,
csak hó és holdsugár.
Hiszen igy volna jó.
De nem ez a való.
Csal a fénytakaró.
Alatta szenvedés,
szenny, sár, ... elfödni és
elrejteni kevés
a hó és holdsugár.
De Valakire vár
a holdfényes határ.
S ez az adventi, mély,
havas és holdas éj,
titkot tud: Jön! ... Ne félj!

Isten szava

A jó Isten hozzánk
sohasem szólt szebben,
soha meghatóbban,
mint a szeretetben.

Szivünk dobogása
az Isten beszéde,
megérti a földnek
minden nemzetsége.

Minden falat, amit
megfelezel mással:
fölér Isten előtt
egy-egy imádsággal.

S mig födeled védőn
hajlik az árvára:
ha szalmafödél is
az az Isten háza.

Mert az Isten hozzánk
sohasem szól szebben,
mint a könyörülő
édes szeretetben.

Advent

Elég volt már a gyötrelem,
elég volt már a sötétből.
Napfényre vágyunk, már a gond
fekete erdejéből.

Növeld mibennünk mi isteni,
s öld ki ami bennünk állati,
hiszen a dühös tusákba már
mindenünk belefáradt.

Szüless meg bennünk Tisztaság,
Szüless meg bennünk Béke,
S tedd kezedet a világ
lázas ütőerére.

Szüless meg bennünk Szeretet,
a legszebb lelki virtus:
- a szivünk szomorú, beteg -
teremts bennünk új életet,
Szüless meg bennünk Jézus!

Adventi himnusz

Jött el Jézus, jöjj sebesen,
Téged áhit az én lelkem,
Téged vár a földnek ágya,
Jött ó napfény, siess már.

Jézus te vagy mennynek éke,
Jöjj el drága földnek fénye,
Fényes lánggal, lobogással,
Jöjj sietve példaadással.

Nálad nélkül nincs nyugalmunk,
Szomorúan vakoskodunk,
sóhajtozunk, várva-várunk,
Jöjj, ó napfény, világunk.

Életünknek te vagy fénye,
Mindeneknek nagy reménye,
Megpihenni, lelkendezni
Veled akar a lelkünk.

Adventkor

Valami szépet szeretnék mondani,
a szivemet örömmel kitárni,
advent titkos, szent ünnepén.

Jézusom várlak. Leborulok én,
szivem hozom, gyermeki szivemet.
Jöttödre készits föl engem,
hiszen te vagy az örök szeretet.

Szabolcska Mihály: Adventi ének

Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj elõttünk fénynek oszlopával:
Szent bíztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt szõ a borulatra;
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mitfélne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bûnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.

Õ lesz a váltság élet-birodalma;
Változz' örömre szívünk aggodalma.
Az elhagyottnak lesz már pártfogója,
Oltalmazója!

S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes,
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes,
A szeretetnek fényes napja jõ fel
Idvezítõnkkel!

Szállj hát magasra, szíveink reménye,
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Elsirni könnyünk' édes örömünkben,
Szeretetünkben!