Öreg idő, szálló idő, belepte a holló hajam dérrel.
Teleszórta szívem kertjét sárguló levéllel.
Elvitte a legszebb rózsát,
nem hagyott még lombot sem az ágon,
Elvitte a féltett kincsem,
napsugaras, boldog ifjúságom.

Valamikor de sok könnyet, fájó könnyet csókolt fel az ajkam,
De a hosszú vándorúton egyedül maradtam.
Nem mulatok hangos szóval,
beérem már csendes halk zenével,
Öreg idő, szálló idő,
belepte a holló hajam dérrel.

Szövegírók: Magyarády Jenő

Amíg csak a szívem dobog,téged soha nem feledlek.
Akárhol élsz,bármerre jársz,sóhaj szárnyán felkereslek.
Itt él még a lelkem mélyén az utolsó búcsúzásom,
Amíg csak a szívem dobog,csókjaidra visszavágyom.

Az utolsó fecske madár elvitte a reménységem.
Az új tavasz ébredését nem hozza már vissza nékem.
De én mégis könnyes szemmel,szerelemmel várlak téged,
Ha nem jössz el,bánatomban meghasad a szívem érted.

I.
Ne gondold, hogy az őszi szél csak a bánat felhőt hordja
Hogy a hulló sárga levél, emlékeztet a tavaszra
Az időnk egy örök kerék, egyszer öröm egyszer bánat
De, ha két szív úgy akarja, az örömnél megis állhat.

II.
Ősszel volt, hogy megláttalak, tudtam többé nem feledlek
Mint az árnyék rabod lettem, rabja a te két szemednek
A szívünkben a boldogság, és az öröm van azóta
Mert ne gondold, hogy az őszi szél, csak a bánat felhőt hordja.

Amit szívem vár, jön-e majd a nyár, napsugárral, ezer nyíló rózsával.
Csak azt vágyom én, veled legyek én, mint a madár fészkében a párjával.
/:Annak szép az élet, ki párjával élhet, így lesz minden édes álom boldogság.
Amit szívem vár, bárcsak jönne már, napsugárral ezer nyíló rózsával.:/

Megjött az a nyár, amit szívem várt napsugárral ezer nyíló rózsával.
Való a remény, veled vagyok én, tele van a lelkem csupa nótával.
/:De szép így az élet, hogy már veled élek, talán nincs is ennél nagyobb boldogság.
Megjött az a nyár, amit szívem várt, nem cserélnék ezzel a nagy világgal.:/