Nyári Kép.

Nyári melegségét nagy bőségben ontja
A kerek fénylő Nap perzselő sugara.
Napfürdőzik ott a vén nyárfa alatt,
Susogó zöld lombja ritkásabb árnyat ad.

Bőrén érzi a kellemes meleget,
De nem láthatja fönn a kék eget.
Az aranyló Napot, az ég messzi kékjét,
A távoli tájnak pompás nyári ékét.

A Napot elképzeli. Vajon milyen lehet?
Érezi, s nem látja ahogy ad meleget.
Ahogy aranyszínbe vonja be az eget.
Mondják, hogy élteti a földi életet.

Melegíti bőröm. Kellemes, jól esik.
De hol lehet vajon, mikor eső esik?
akkor hűvösebb van, s hallom a zuhogást,
Amit - mondják nekem - az eső hangja csinál.

Akkor fúj a szél és süvít. Kissé fázik bőröm.
S borzongva ülni itt - ez nekem nem öröm!
Sö9tét van. azt mondják éjszakai sötét,
EZT m árismerem, mert sosem látom a Fényt!

A zápor vadul dobol, veri az ablakot
Hallom ahogy esik, hallom, ahogy zuhog.
De most jó meleg van. jó itt a fa alatt.
Hatalmas felnyúló jegenyenyár alatt.

- Arca Napba fordítva. Élvezi sugarát.
Am ely langymelegen simogatja arcát.
Mint simogat kéz a gyermekfejecskét
Áldó szeretettel simogatja végig.

Napsugár csillan meg most két szeme kékjén,
Elcsúszik, elsiklik, NEM változtat éjén.
N apfürdőzik ő az öreg nyárfa alatt,
De sosem láthatja a fénylő napsugarat.
-.-

TANÍTOTTÁK!

Tanították, hogy félgömb a Föld, és más nincs.
Sok szegény él és gazdag uraik.
Tanították, hogy áll a Föld és nem forog!
És üldözték szegény Galileit.

Később tudták, hogy kerek a Föld és FOROG!
És hódítók ölték a népeket.
Tanították, hogy NE higgyék az emberek,
Hogy MINDENKI EMBERNEK SZÜLETETT!

Tanították, hogy mások vallása babona,
És e vallást védte az inkvizíció.
NEM tanították - EGY vallás van, a SZERETET,
És EGY Istent higgyenek az emberek!

Jules vernét csak nevették, mint fantasztát,
De szerette könyveit az Ifjuság.
Sosem hitték, hogy valóra is válhat az,
amit ember leírt és álmodhat!

Tanították, hogy majom-őstők származnak
Az Emberek, a Homo Sapiens,
NEM gondolták, hogy ezzel ledegradálták
Saját maguk s az emberi nemet!

Tanították, hogy anyag volt, van, és lesz is.
Átalakul, de nem vész el soha.
Tanították, hogy élet csak a Földön van,
S hogfy nem igaz, már minden ki tudja!

Tanították, hogy nincs Lélek és nincs Szellem,
Csak anyag van és testi életünk.
Tanították, - csak pénz kell az életben,
az ÉSZ fontos és NEM fontos szívünk!


Tanítjék-e, hogy nem lényeg a pénz, s vagyon?
És ne legyenek éhező milliók!
Tanítják-e KELL Emberség és Szeretet?
Hogy békében éljenek az emberek!

Ma, nevetik azt, ki' szerető szívű,
És megsegíti azt, ki' rászorult.
Ma már nem sikk" a Jóság, Hűség, szeretet,
S hogy szeresse az ember az embert!

Tanítják már az embernek a Teremtést,
De az Értelmet nem fogja fel az ész.
Nem érzi még minden ember, s emberszív
A SZERETETET, a Létünk Lényegét!

-.-

Örök körforgás

Új életre támadt a téli, kihalt világ.
Éled a Természet, e gyönyörű Világ!
Bokrok alatt kibújt a kedves virágom,
Vidám a Napsugár, Tavasz ül az ágon .

Megjöttek a fecskék, itt vannak a gólyák.
Tulipánok nyílnak, illatos orgonák.
Természet tobzódik virággal ujjongva,
Sétálnak a fiúk lányokat karolva.

Tavasz - a születés és újjászületés.
Virágok porzása és szerelmeskedés.
Fészekrakó idő, családalapítás,
Felejthetetlen szép! - a Tavasz az Ifjúság!

Minden üdezöld. Úgy kivirult a világ!
Bódító illatuk ontják már a rózsák.
Érik már a gyümölcs, a piros cseresznye,
És az embereknek sokkal szebb élete.

Itt a Nyár. Felnőttkor. az Életnek nyara.
Családok, gyermekek vágya, boldogsága.
Itt az aratás is - beért eredmények,
Betakarítása az érett kenyérnek.

Perzselőn forró Nyár égeti a tájat.
Párok keresgélnek bokor alatt árnyat.
Csodálatos a Nyár! Oly kár, hogy elmúlik,
De ezért az ember sose szomorkodik.

A Nyár tüzes heve lassan csillapodik.
Elnyílt virágszirom a földre lehullik.
Elkövetkezett az Élet délutánja,
De még szüretelnek, zeng a vidám nóta.

Ez az Ősz. az ember elkezd öregedni,
De eszébe sem jut önmagát elhagyni!
Langyos a Napsugár, egyre több a felhő,
elmentek a gólyák, szemerkél az eső.

S egy napon lehull a százszínű levél is.
Barna ágak végén zörget már a Tél is.
Az ember az öregség küszöbét átlépi,
De még megtalálja azt, mi' széppé teszi.

Elhal a Természet, megfagyott a virág.
Kopáran nyújtóznak az ég felé a fák.
Süvít a hideg szél, csontig hat hidege,
S egy reggel leszáll már a Tél fagyos dere.

És már a Tél fagya uralja a tájat.
Dermesztő hidege - öregn ek - halált ad.
DE a halál után jön a Feltámadás!
Soha nem ér véget az Örök Körforgás!

Perei Jánosné Babi.