Jaj nekem, s jaj annak, aki engem
Verset írni búmra megtanított,
Aki fáklyát gyújta képzetimnek,
S lágy szivembe fúvalt gerjedelmet,
A kegyetlen!

     Im nekem nem kelle sem szerencse,
Sem nagyoknak bíztató kegyelme,
Csillogó fény, s népimádta rojtok.
Gondolám, csak lant az énekesnek,
Zöld borostyán barna lyány kezéből,
S szép dicsőség hamva sátoránál.

     Víg nyaram folyt, s hajnal hogyha támadt,
Dalba szállt az érzés hurjaimról,
Dalba szállt az estve szent homályán.

kutatom a táj pupilláját, bennevilágunk méz-szőke nyársugara kihunyt,éveink, napjaink sorsunk felhők alá csitult.Bénán állok, vállamon megannyi volt csendje, aprócska halomban gyermekkorom,Apám korai távozását a mélyekbenmég érzőn hordom. Fura, a lélekbenis lehet temető. Nekem mentorom volt a gyász, de kezét barátként fogommost, mikor az apavesztés hantjánálguggolok. Mellette, egy pici dombon ott mosolyog angyalokkal nagymamám,sóhajom szalagját fejfájára fonom,elidőzöm ráncos, szelíd arcánál. Íriszemre ég a fájdalom láza,amint évek lépésén tovább megyek,s lándzsára szúr, szívig, anyám halála... Valaki karját óhajtanám, hogy erős legyek...Könnyvirágaimnak puha földvázaa helye, és fehér rózsák a cseppek mind, csak Őneki...

ZÁRT AJAKKAL
SZATHMÁRY OLGA OTTÍLIA

Zárt ajakkal üvöltöm – ostoba némán,
Nem bírom már! Őrült kín tart fogva.
Kezem ökölben, kőszívemben szablya,
agyam abroncsa fájdalom-csöndet kíván.

Összeszorított foggal sziszegem vége már!
Bomlott talán elmém?
Agyam szívem fogságában, szívem agyamé…
Ereim feszített húr, pattan - cellám vár.

Cella-magányom önmarcangolás éjszakái,
Tigris szaggatta testem, lelkemből vér ömlik.
Odakünn forró a nyár, napsugár izzik.

Szathmáry Olga Ottila
Fecskék tánca


Lusta még a nap, esőfelhők gomolyognak.
Közülük néha kitekint, az égbolt szürkés-kék.
Mily magasan röpködnek a kicsiny fecskék.
Cikáznak vidáman, alig látszanak.

Csapatosan lejjebb szállnak, táncot járnak.
Űzik a fellegeket, csalogatják a napkorongot.
Nefelejcs égen bárányfelhők úsznak.
Egy gépmadár a felhők alatt ezüstösen csillogott.

Pilótája bizonyára megirigyelte fecskéimet.
Kíváncsian nézte az ébredő természetet.

Szathmáry Olga Ottilia
Vágyódás

Vágytam újra a beteljesülést.
Vágyódtam megtalálni kezed.
Vágyom látni szemed, érintésed.
Vágyakozom szívem enyhülését.

Hosszú volt a gyász: elevenen temettem el tenmagam.
A ráció, az erkölcs győzte le hatalmad fölöttem.
Zsarnokságodnak be nem hódoltam, feléledtem.
Női büszkeséggel meg nem alázkodtam.

Másnál kerestél gyönyört felelőtlen, léhán.
Engem is birtokolni akartál, ököl jogán.
Hozzád fűző szerelmem megtagadtam.

Tóth János A zene varázsa

               Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány

- Petőfi Sándor -

TÁVOLBÓL

Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.

Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam őslakom s anyámat.

Kínok égtek a szülőkebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétől szeme harmatának.

Mint ölelt át reszkető karával!