Sóhaj

Belesóhajtok a
felhők sűrűjébe,
boszorkányos jeleket
karcolnak az égre.

Mutatványos madárkát
látok kalitkában,
és az apró szárnyas
énekelget bátran.

Megszabadul a fogságból,
hisz a jövőjében,
énekelj csak dalos madár,
kedvet adjál nékem.

A daloddal magamat
talán megnyugtatom,
hiszen nem is igazi
ez az én sóhajom.

Az életet hogy kell élni,
azt most tőled látom,
és elűzöm magamtól
öröklött magányom.

Te mutatod meg nekem,
jobban tudod nálam,
bízni, teremteni kell
ebben a világban.

Istenke, vedd térdedre Édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.

Egri László: Anya mondjon mesét!

Bújj ide mellém,
közelebb, tested oly meleg.
Szeretek idebenn,
kettesben lenni veled.
Bújj ide mellém,
akarom, mély
álomba ringasson karod.
Bújj ide hozzám,
jól esik nagyon, hajfürtödet
békén hagyom,
csak légy velem, jó leszek,
mindent úgy
teszek, ha nagy leszek,
ahogy szeretnéd.
Ha barátodat keresnéd,
én itt leszek veled,
simítson lágyan finom
kis kezed.

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.

Bevallom Önnek töredelmesen, hogy nem sok mindent tudtam előzetesen arról a kis faluról, ahonnan Ön származik. Remélem beszélgetésünk során nekem is sikerül behatóbban megismerni Pócspetrit.

Hogyan tudná egy szóval jellemezni a települést?

E.L.: Otthonos.

Mi mindent érdemes tudni a faluról?

E.L.: Pócspetri történelme több évszázados múltra tekint vissza. Az ország keleti régiójában található, Nyírbátor közelében. Az itteniek ápolják a tradíciókat, sokan tevékenykednek a mezőgazdaságban, szorgalmas emberek élnek errefelé.

ANYA VAGY

Kinyitom szobája ajtaját.

Feláll… és felemelt fejjel kisétál.

Lába alatt recseg az öreg föld,

Tenyerében mosolyognak az évek,

Sóhajában dúdol a sok a könny, mely összefolyt.

S mint régen, minden beteg levél előtt letérdel.

Életet ad ujjaival, örömet mosolyával.

Bólint az öreg fa, jutott egy reccsenés minden napra.

És bólogatnak a lombok, tőlük kaptad a hűvös árnyékot.

Úgy hallgatod, hogy meg sem hallod,

Betelve füled hívó szavakkal,

Szemed sugárzó arannyal,

A nap lihegő csendje,bársonyt vet hű szívedbe,

S mire nyugovóra tér,

A homlokára hullott haja-derekáig ér.

Áprily Lajos

Március

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.