2011 október 30-án du 2 órakor

Alpár Gézáról

megemlékezés lesz a

Rátkai Márton klubban,
Budapest, 1068. Városligeti fasor u. 38.
ez alkalomból Alpár Géza nótagyűjteményéből   kottafüzetet jelentetnek meg ami már a nyomdában van.

Szabó Sándor:Uram,köszönöm

Uram, köszönöm...

Uram, köszönöm a napfényt, mely ad nekünk meleget
Köszönöm a testemet tápláló kenyeret.
Köszönöm a vizet, mi oltja a szomjamat,
És még mennyi, mennyi köszönet elmaradt.

Köszönöm a füvet, az esőt, a harmatot,
Köszönöm a virágot, mely ontja az illatot
Köszönöm a fákat, melyek árnyékot adnak,
Köszönöm az estét, hogy most vége a napnak

Köszönöm a hangyát, a tücsköt, a bogarat
A hajnalban ébredő kis dalos madarat.

AZ A SZÉP, RÉGI ASSZONY

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezők mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Csak látni szeretném őt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint ő maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az őszi szélben.

József Attila 

KÉSEI SIRATÓ

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Himnusz Orbán Viktorhoz

A magyar nép zivataros évtizedeiből

Viktor, szánd meg a magyart
törvénnyel, Széll-tervvel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd frankhitellel
BAL sors akit régen tép,
Hozz rá négy esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!


Hányszor zengett ajkain
Gyurcsány vad népének
Vert hadunk csontvázain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
megszorítással, kebledre,
S lett az MSZP miatt
demográfiai kelepce!

Hőseinket felhozád
az Országház élére,
Általad nyert szép házat
frankhitelesek népe.

2007. június 19.

Szeme zöld íriszét lassan elnyelik a barna foltok

Közelről kutatja a tekintetem s aggódom

Öreg cicám új figurákra kapatja magát

Saját szerzemény, mit lelkelsen dorombol hajnaltájt

Az őszi verőfény szikrát vett fehér dús bundáján

S mindketten békében fogadjukanap szelíd simogatását

Én hunyt szemmel,s kizárt a külvilág

A balkonon körülöttünk száz színben virít a kukacvirág

Békesség harmónia,a magány elvész

Mellettem elnyúlva Ő heverész

S egy ritka pillanatra a tappancsa 

Gyengéden a csuklómhoz ér vigasztalva.

Babits Mihály

Esti imádság    

melyben a költő kéri a Múzsát,

hogy az elköltözött lelkekért imádkozzék.

Üdvözlégy Máriára harangoz a harang,

de meg se hallva hal ki házak közül a hang.

Midőn a föld közömbös, talán a menny megért:

imádkozzunk ma Múzsám a minden lelkekért,

kik bolygva - s vajjon ők is tudják-e, merre? mért? -

nyerik talán az égtől amit a föld remélt;

kik útban és felezve lét és nemlét honát

lesik talán a földtől amit az ég nem ád;

kiket közel megérez a fínomúlt ideg

s sok gyenge nőt sötétben lúdbőröz a hideg;

akiktől fél a gyermek, ha csendben fél maga;

akiknek szenvedése borzongat éjszaka;

kiknek lehére fodrot vet síma tón a hab

és elhomályosúl a fényes tükördarab;

akiknek rémes esten ajkukról sír a szél

s ujjuktól ing az asztal s báj koppanás beszél;

kik bolygnak milliónkint teretlen téreken

s kiderül szenvedésük a végitéleten:

azokhoz sok közünk és eleven nincs utunk:

azok közül jövünk és azok közé jutunk.

László Mária verse énekel: Némethné Kovács Magda

Aranyosi Ervin: Szeretni jöttünk...

Szeretni jöttünk széles e világra.
Keresni másban énünk jobb felét.
Örömöt lelni, napról napra várva,
a belső hangot, a misztikus zenét.

Mert a magánynak kongó kapujából,
az élet ösvénye másfelé vezet,
tárd ki szíved, mely börtönödhöz láncol,
s örülj a mának, amíg csak lehet.

Nyisd ki szemed, és a lelkedben érezd,
ami ma gond, az mind megoldható.
Álmodni merj! És sohase fékezd!
Amit csak elképzelsz, valóra váltható

Aranyosi Ervin: Fogyatékkal élő társaink

Fogyatékkal élnek. Ne hidd azt hogy mások!
Önzetlen szeretnek, mint az óvódások.
Próbálj te is nekik szeretetet adni,
ha tiszta a lelked, könnyebb elfogadni.
Ne az észre hallgass, inkább a szívedre!
Nem élhetnek Ők sem, köztünk, számkivetve.
Fogadjuk el Őket, vegyük emberszámba,
mert közénk születtek, ebbe a világba.
Isten gyermekei, s cipelik a terhet,
amit magunkfajta, tán nem is cipelhet.
Nehéz feladatot rótt rájuk az élet,
mégsem várnak többet: erőt, emberséget.

Haragvó, ádáz szél tépázza a fákat,
lombjaikba marva, míg bele nem fárad.
Visszavonulót fúj, s lassan újra támad,
agresszív, bősz harcos, egy gyilkos vadállat.

Zord lelke sikítva az utakat járja,
pusztító szelleme, az ég katonája.
Tisztára kisöpri a földi világot,
porral vakítja el, azt ki eddig látott.

Nyomában a sírás, földre szakadt ágak,
kettétört életek, szebb napokra várnak.
Elül a por, lassan, kitisztul az ég is.
Lenyugszik a világ. Hisz lesz holnap mégis…

Forrás:http://versek.opencreative.hu/

Érints meg!

Érints meg, - erre kérlek, - ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled "megfagyok"!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!

A versek nem hiszik


A verseim nem tudnak róla semmit.
Azok még most se vállalják a vádat.
Én elhiszem, de nem hiszik a versek
Csak fájdalom van bennük és imádat.
Én a szemedbe mondom, de a versek,
azok nem mondják a hátad mögött se.
Szájukba adnám, nem mondják utánam,
némelyik inkább elhallgat örökre.

Pedig ők tudják jobban. Okosabbak,
mint én. Te még nem érted ezt a dolgot.
Tőlük tudtam meg azt is, hogy szeretlek,
az egyik oly különösen mosolygott.
A vers...

1.

Kevés ami enyém

a Te halott

s nem fogadnak be az árnyak

meg kell maradnom valóságnak

bár nem tudom

mi az ami, van

minden kívülem rekedt

nem fonnak be

ezüst szeretetek

nincs barátom

mint a vándor

a városokhoz- közeledek

más életekhez

és elveszek

a határon

2.

Nekem nem fontos

ami másnak

az elmúlásnak

Te halott vagy

szerettelek emberben

virágban

dalaim fohászok:

születtél éltél a vágyban

saját mitológiámban

képzeletem elhanyatlott

virág a halhatatlanságban

3.

 CSEND

Isten, ki szemedet mindig nyitva tartod,
Még a féregtől se fordítod el arcod,
Látod a jövendőt csakúgy, mint a múltat,
Bölcs gondoskodásod soha el nem múlhat,
Nemzetek sorsát intézed egedbűl,
Vezeted napfényen, árnyékon keresztül:
Függjön tekinteted a mi szép hazánkon,
Minden porszemére tőled áldás szálljon!

Te tudod legjobban: drága föld ez nékünk,
Minden talpalatját megáztatta vérünk.
Őseink porából fakad itt a fűszál,
Végig a levegőn az ő sóhajuk száll.

 Erdélyi fák között

Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
Összel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezökre
az élet lüktetése visszatér.
Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...

Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg..